Egymillió embert kényszeríthettek át Ukrajnából Oroszországba
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezt evakuációnak nevezi, de egyre több a bizonyíték arra, hogy a civileket inkább átkényszerítették Oroszországba.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezt evakuációnak nevezi, de egyre több a bizonyíték arra, hogy a civileket inkább átkényszerítették Oroszországba.
Az orosz külügyminiszter szerint megengedhetetlen az atomháború kockázata.
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy csak „úgy tesz, mintha” tárgyalna, majd „jó színésznek” nevezte őt.
Bulgária és Lengyelország felé is elzárják a csapokat. A lengyelek már bejelentették, szerződésszegésnek tekintik a csapok elzárását. Mindeközben precíziós fegyverekkel végrehajtott megtorló csapásokkal is fenyegetőzik az orosz védelmi minisztérium arra az esetre, ha az ukránok támadást intéznének Oroszország ellen. Az orosz külügyminiszter szerint pedig a nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása azt jelenti, hogy a NATO lényegében háborút folytat Oroszországgal. Az ukrán-orosz háború valamennyi hírét a percről percre tudósításunkban követhetik minden nap hajnaltól.
Az orosz hadvezetés célként jelölte ki, hogy az orosz csapatok szárazföldi folyosót hozzanak létre a Krím felé.
Az orosz külügyminiszter megerősítette a kelet-ukrajnai háború újabb műveletét, Szergej Lavrov szerint a válságot "már régen meg lehetett volna oldani".
Egységesen és lelkiismeretesen támogatja a szlovák kormány és az ellenzék az EU politikáját az ukrajnai háború ügyében, az orosz energiafüggőség mérséklése azonban rövid távon aligha sikerülhet.
Befagyasztották az orosz elnök és a külügyminiszter gyerekeinek vagyonát.
Az orosz külügyminiszter tagadja, hogy az orosz hadsereg atrocitásokat követett volna el az ukrán civil lakosság ellen.
Mindkét tárcavezető Indiát fűzné szorosabban magához. Lavrov olajat és gázt adna el az országnak, míg Truss együttműködést szeretne elérni Oroszországgal szemben.
Az orosz közvélemény túlnyomórészt vevő arra, hogy a „náci vezetés” alatt álló Ukrajna támadást tervezett Oroszország és Fehéroroszország ellen. Nehéz átlátni a mindent elárasztó állami propagandán, és veszélyes szembemenni vele.
Nem közeletek az álláspontok. Ukrajna hajlandó tárgyalni, de megadni magát nem.